„A nemzet háziorvosa” pályázat

2019.08.08. 12:00

„A nemzet háziorvosa” pályázat

Ön is küldje be történetét!
Közel 100 érvényes ajánlás érkezett eddig az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárságának égisze alatt meghirdetett” A nemzet háziorvosa„ pályázatra, az érvénytelen, egymondatos ajánlások száma több mint 30. A hazai és határon túli háziorvosok és nővérek presztízsét, megbecsülését erősító pályázatban a páciensek ajánlhatják orvosaikat. Érkeznek a határon túli ajánlások is Kárpátaljáról és Erdélyből. Akad olyan nagydobronyi doktornő, akit 4 betege is javasolt -egy-egy történet keretében a díjra.

VárjÁk történeteiket!

Keresse fel „A nemzet háziorvosa” portál archívumát, ahol szép és megható történeteket olvashat! Tavaly volt olyan családorvos a nyertesek között, aki az utolsó percben is ott ült rákos betege mellett és fogta a kezét, de olyan is, aki házhoz vitte a recepteket, és ha kell, kiváltotta a gyógyszert. 2018-ban  közel 300 ajánlás érkezett a hálás páciensektől, polgármesterektől, lelkészektől, orvosoktól, rezidensektől, idős otthonoktól, szerkesztőségektől, könyvtáraktól, iskoláktól, bemutatva a hazai és a határon túli háziorvosuk és nővér munkatársa áldozatkész munkáját, emberségét, betegszeretetét. A zsűri tagjai szeretnék, ha idén még több történettel örvendeztetnék meg háziorvosaikat, így a pályázatokban szereplők bemutatásával a felnőtt és gyermek háziorvosok szolgálatkész munkája hangsúlyosabban jelenne meg a nyilvánosság előtt határon innen és határon túl.

Elérhetőségek

Brunszvik-kastélypark

2462 Martonvásár.Brunszvik út 2.

+36 (22) 569563

nagy.gabriella@agrar.mta.hu

A Brunszvik-kastélypark honlapja

Agroverzum - Tudományos Élményközpont

2462 Martonvásár, Brunszvik u. 2.

+36 (30) 6293083

info@agroverzum.hu

Az Agroverzum honlapja

Polgármesteri Hivatal

2462 Martonvásár, Budai út 13.

+36 (22) 460-004

onkormanyzat@martonvasar.hu

Elérhetőségek és ügyfélfogadás

Képviselő-testület

2462 Martonvásár Budai út 13.

+36 (22) 460-004

horvath.balint@martonvasar.hu

Járási Hivatal

2462 Martonvásár Budai út 1.

+36 (22) 569-280

hivatal.martonvasar@fejer.gov.hu

Elérhetőségek és ügyfélfogadás

Kormányablak / Okmányiroda

2462 Martonvásár Budai út 1.

+36 (22) 460-081

kormanyablak.martonvasar@fejer.gov.hu

Forum Martini

+36 (20) 924-9946

kommunikacio@martonvasar.hu

Impresszum

Kommunikáció

+36 (20) 270-5900

csoma.tamas@martonvasar.hu