|
Martonvásár Európa térképének igen kicsiny, mégis sokak által számon tartott nagy vonzerejű központja. A 5349 lakosú város Magyarország szívében. Budapesttől 30 kilométerre, az M7-es autópálya és az ugyancsak Balaton felé tartó műút mentén fekszik. E sajátos szépségű és mezőgazdasági szempontból különösen értékes pannon föld a letelepülni vágyókat ősidők óta vonzza. Villa Forum Martini, azaz Márton Vására falu már 1268-ban "vásáros hely" volt, e virágzó piacközpont azonban a török időkben teljesen elpusztult.
|
|
A mai Martonvásár kialakulását a Brunszvik családnak köszönheti, melynek tagjai az 1700-es évek második felében igazi honfoglalói elszántsággal telepítették újra a kihalt falut, és teremtettek ismét civilizációt az elvadult, mocsaras és kopár pusztán. E 18. századi "honalapítás" idejéből való a Jung József által tervezett barokk katolikus templom (1774-1776). Díszítésén a freskófestő J. Cimball, a szobrász A. Tabota és az oltárképfestő F. I. Leicher dolgozott), és az eredetileg szintén barokk kastély, amelyet 1870 körül építettek át neogót stílusban. A 18. századi angolkert mai, impozáns formáját az 1810-es években H. Nebbien tervei alapján nyerte el.
|

|

|
Martonvásár, a haladó gondolkodású művészetpártoló Brunszvik grófok egykori rezidenciális helye ritka értékű egyetemes zenetörténeti emléket őriz: a múlt század legelső éveiben itt vendégeskedett a halhatatlan szenei géniusz, Ludwig van Beethoven. Egyes vélemények szerint 1806-ban itt fejezte be a barátjának, Brunszvik Ferencnek dedikált híres Appassionata szonátát. A gróf nővérei, Teréz és Jozefin a zeneköltő tehetséges tanítványai voltak. Levelek egész sora tanúskodik arról a szenvedélyes szerelemről, amely Beethovent az "Egyedüli Kedves"-hez Brunszvik Jozefinhez fűzte.
|
|
Martonvásár nevezetessége a Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézete is, amely a község, mint agrár-kutatóbázis nevét a határokon túl is ismertté tette.
A község büszkesége a nemzetközi hírű Százszorszép együttes, amely a magyar népi táncművészet hagyományait népszerűsíti. A hagyományőrzés, pontosabban a gazdag múltra visszatekintő Martonvásár emlékeinek ápolása a célja az 1991 óra évente megrendezett
"Martonvásári Napok"-nak is. E színvonalas és sokféle programot (zene, sport, néptánc, kiállítások, stb.) kínáló rendezvénysorozattal várja a község évről-évre a július végén idelátogatókat. A programokról és rendezvényekről májustól szeptemberig az évente kiadott
"Martonvásári Nyár"
című kiadványban jelenik meg részletes információ.
|

|

|
Ízelítőül álljon itt néhány programajánlat: - Séta a 18. század végén épült Brunszvik-kastélyt körülölelő angolkertben (természetvédelmi terület). - Látogatás a kastélyban található Beethoven Múzeumba és Közép-Európa egyetlen Óvoda Múzeumába. - Teniszezés a bérelhető teniszpályákon.
|
|