Kedves ünnepre készülő martonvásáriak!
Karácsony előestéjén Szabó István református püspök gondolatait hívom segítségül, hogy
könnyítsenek eligazodni a világ és saját kihívásainkban:
Nehéz ádventbe léptünk. Sokat imádkozunk és sokat reménykedünk – és, bizony jó dolog jól
reménykedni. De jól reménykedni csak akkor tudunk, ha életünk, a terveink, a céljaink, az óhajtásaink
visszatükrözik Isten ígéreteit. Hadd tükrözze hát vissza most minden reményünk az ige kezdő sorait:
sok rendben és sokféleképpen szólott az Isten hajdan az atyáknak a próféták által. vagyis sok
rendben és sokféleképpen reménykedünk most.
Először is, folytonosan reménykedünk. Mert ahogy olvassuk a járvánnyal kapcsolatos híreket, és még
inkább ahogy egy-egy ismerősünk, barátunk, családtagunk elkapja a fertőzést, beteg lesz, már súlyos
tünetei vannak, kórházba kerül, és már válságos helyzetében küzdenek érte az orvosok, mi
reménykedünk. De amikor az utcán elmegy mellettünk egy szirénázó mentő, és imádságot sóhajtunk
azért, akit kórházba visznek, reménykedünk. És reménykedünk ezernyi-millió embertársunkért is
szerte a világon. Sok rendben, voltaképpen folyton reménykedünk. Mert Isten, aki hajdan is szólt,
sosem maradt néma Isten, sosem maradt az emberi isteni szó nélkül. Ma is szól.
Azután, sokféleképpen is reménykedünk. Remélünk például, úgy, és a leggyakrabban úgy, hogy
kalkulusokat készítünk: számoljuk a napokat, nézzük az adatokat. Összevetjük a tényeket, figyeljük
más országok híreit, és biztatjuk egymást, és azt mondjuk: nem sok idő, és eljön a szabadulás ideje –
vagy éppen csillapítjuk az elhamarkodottan jövendölőket és azt mondjuk, hogy még várni kell, még
tűrni kell, még igazodni kell a megszabott rendhez. És bizakodunk, hogy előbb-utóbb legyőzzük a
betegséget.
Reménykedünk, továbbá, úgy is, hogy belekapaszkodunk legjobb meggyőződéseinkbe és Isten
ígéreteibe, és még inkább abba, amit Isten felől gondolunk, aztán mintegy követeljük Tőle, hogy
gondviselése eszközeivel vagy csoda révén akár, mindegy is, de gyorsítsa meg a járvány múltát,
tartóztassa fel a bajok áradását! Isten megteheti, miért nem teszi? Szinte perbe fogjuk a mindenhatót.
És reménykedünk úgy is, hogy szívesen lemondunk a dolgok, a történések értelméről, nem kutatjuk
már az okokat, nem sorakoztatjuk a miérteket – csak várjuk, mint a virrasztók a hajnalt, hogy múljék a
félelem, szűnjék a baj, távozzon a rossz. A szenvedő Jóbhoz csatlakozunk, akinek vigasztalói
kifogytak már minden okos magyarázatból, de ő így szólt: tudom, az én Megváltóm él…
Megváltásban reménykedünk.
Vagyis várunk a nagy beteljesedésére. Ugyanis az Ige, hogy Isten végérvényes módon is szólt.
Krisztusban kimondta mintegy összegezve, summázva a próféták valamennyi szavát, vagyis elküldte,
elbocsátotta hozzánk Krisztust és Őbenne egyben és egyszerre kimondta minden intelmét, buzdítását
és ígéretét. Isten, aki sok rendben és sokféleképpen szólt, Krisztusban végérvényesen és egyszer s
mindenkorra szólt.
Őt várjuk ebben az Ádventünkben is. Bizonnyal, leginkább Őt várjuk, aki elvégzi szabadításunkat!
Igen, sokféle reménységünk van – az egyik számításon alapul, a másik történelmi tapasztalaton, a
harmadik a világnézetünkön, a negyedik a puszta életösztönön, és sorolhatnám még, mennyi és
miféle reményünk van. De csak egy van, egyetlen egy, és ez a tökéletes remény, amely Rajta,
Krisztuson alapul.
Mi várunk, ő jön, és bizonnyal érkezik – ahogy kétezer évvel ezelőtt megszületett Bethlehemben, és
hódoltak neki a királyok, a rend és gondviselés isteni pálcái, - hódolunk neki mi is; és csodálták a
pásztorok, az éjjel-nappali munkával elfoglaltak, szabadulásra és szép életre sóvárgók, - csodáljuk mi
is; és eljöttek ámulni az angyalok is, megnyíltak az egek és végighatott a világon a mennyei ének:
dicsőség Istennek, békesség az embernek! – így fogunk majd énekelni karácsony éjjelén mi is.
Dr. Szabó Tibor
polgármester