Eljött az ideje, hogy elgondolkodjunk az ember korlátairól. Meghódítottuk a Holdat, a Föld teljes elpusztítására elegendő atombombát halmoztunk fel, ha akarjuk, néhány óra alatt körbejárjuk a bolygót. És most egy olyan „valami" támadott meg minket, amiről nem is akartunk tudomást venni: azt hittük a „sötét középkor” járványai csak a történelmi regényekben léteznek. De az emberi hatalom véges, létezik nálunk nagyobb erő. Eljött az ideje, hogy az egyén, az Én mindenhatóságát elfelejtsük. A kórt nem tudjuk egyedül legyőzni, csak ha összefogunk, csak ha együtt cselekszünk, akkor van esélyünk. Ismét szükség lett a családi segítségre, a jó szomszédra, a barátokra. Az individualizmus, a „csak én vagyok fontos, úgyis megoldom” kora lejárt.
Eljött az ideje a mások iránti tiszteletnek. Megtapasztaltuk, hogy a segítséget azoktól kapjuk, akiket sokszor lenéztünk, kritizáltunk: az orvosoktól, ápolóktól, a rendőrtől, a köz szolgálóitól. És igen, ki kell mondani, becsülnünk illik a sokszor szidott államot, a mi hazánkat. Az egyetlen olyan közösség évszázadok óta, melytől a nemzet tagja joggal vár segítséget.
Látjuk nap mint nap, hogy aki teheti, messzi idegenből is haza jön vész idején. Tőlük csak azt kérjük, ha múlik a fenyegetettség és újra jobban érzik magukat a nagyvilágban, ne felejtsék, hol volt a mentség! Nem akartuk, és nagy is az ára, de ha már így alakult, örülhetünk is talán, hogy eljött az idő: több lehetőség adatik a gyermekeinkkel való foglalkozásra. Mint régen, írni, olvasni tanítjuk őket és esténként egy apa, anya meséjére is futja az energiából. Lehet, hogy évek múltán úgy emlékeznek majd, milyen jó volt, amikor anya egész nap otthon volt és csak velem foglalkozott.
Biztos vagyok benne, eljön az idő, amikor ennek az egésznek vége lesz! Amikor kinyílnak újra a bezárt kapuk, előjönnek idős szüleink, nagyszüleink és újra együtt sétálunk majd a parkban. Talán egy ideig nem felejtjük még, hogy milyen volt az élet vész idején.
És mindig itt az ideje hitünk erősítésének, különösen így Húsvétra várva, „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3,16
Szabó Tibor
