Hamarosan elkészül a Brunszvik-kert

2018.05.30. 14:25

A martonvásáriak a munkaterület mellett elhaladva láthatják, hogy a kastély előkertjének megújítása látványosan halad. A közparki funkciót kapó, korábban megosztott és heterogén megjelenésű kert legnagyobb részén (templomkert és kastély előkert) a kivitelezési munkák júniusban befejeződnek, ekkorra nyeri vissza 1900-as évek eleji formáját, melynek kialakításában történeti kerttervező is részt vett.


A megújuló Brunszvik-kastélypark és a Brunszvik kert

A kert a felújítás előtti állapotában is őrzött bizonyos elemeket a kert eredeti struktúrájából, de sokat rontott a történeti értékén, hogy számos eleme a múlté lett. Az elmúlt évtizedekben az angol parki jelleg megtartása helyett részben spontán növénytelepítés és azok elburjánzása volt jellemző.  A jelen beruházás lehetőséget teremt a korábbi állapothoz való visszatalálásra, a kastély impozáns látványának feltárására.


Épül a Brunszvik kert
Fénykép készítésének időpontja: 2018. május 31.


​​​​​A növényállományt érintő minden beavatkozás az érintett hatóság jóváhagyásával és a kivitelező legnagyobb gondossága mellett történik. Eltávolításra került már a kert két részét korábban évtizedekig elválasztó, elvadult cserjés növényzet, valamint néhány invazív, illetve beteg vagy sérült fa. A kert új térszerkezete szempontjából kedvezőtlen helyen lévő értékes fákat a parkon belül átültették. Hetven őshonos, 4-5 méter magas földlabdás faegyed eltelepítésének eredményeként, a megújult kertben több fa lett, mint a rekonstrukciót megelőzően volt.


Májusban elültetett 4-5 méter magas facsemete
Fénykép készítésének időpontja: 2018. április 26.

A telepített fajok leképezik a park gyűjteményjellegű állományát, szerepelnek az „Uradalmi kertészeti növényleltárban”. A 63 lombhullató díszfa (köztük juharok, kőrisek, hársak, platánok) mellett 7 vörös-, fekete- és selyemfenyőt is telepítettek. A fák mellett közel ötezer díszcserje kerül kiültetésre, melyek a korábban jórészt hiányzó cserjeszintet pótolják.


Május során kiültetett cserjék
Fénykép készítésének időpontja: 2018. április 26.

Az újonnan telepítésre kerülő növények mellett kiemelt jelentősége van a kert néhány idős fájának, pl. az atlasz cédrusnak, tiszafának és japánakácoknak, mely utóbbiból ilyen korú egyedekből talán 10 van az országban. A Brunszvik kert sétányainak kialakítása a történeti kertterv mellett a botanikai értékek figyelembevételével történt.


Épül a Brunszvik kert
​​​​​​​Fénykép készítésének időpontja: 2018. május 14.

A Brunszvik-kert megújítása a nyár végéig épülő Látogatóközpont közvetlen környékén ésszerűen csak az építés befejezését követően történhet, várhatóan koraősszel. A Látogatóközpont és a Brunszvik kert közös hivatalos átadására ezt követően kerülhet sor.

Amint azt a Martonvásáriak hobby és konyhakertjeikben is tapasztalják, a növények teljes kifejlődése időigényes folyamat. Nincs ez másként a Brunszvik kertben telepítésre kerülő dísznövényekkel sem. Az elvetett gyep gondos ápolást követően minimum 2-3 hónap múlva lesz terhelhető (járható), a cserjék és fák 4-5 év múlva mutatják majd a kerttervben megálmodott formájukat. 

 

Radnóti Gergely
MTA ATK Projektiroda

 

Elérhetőségek

Brunszvik-kastélypark

2462 Martonvásár.Brunszvik út 2.

+36 (22) 569563

nagy.gabriella@agrar.mta.hu

A Brunszvik-kastélypark honlapja

Agroverzum - Tudományos Élményközpont

2462 Martonvásár, Brunszvik u. 2.

+36 (30) 6293083

info@agroverzum.hu

Az Agroverzum honlapja

Polgármesteri Hivatal

2462 Martonvásár, Budai út 13.

+36 (22) 460-004

onkormanyzat@martonvasar.hu

Elérhetőségek és ügyfélfogadás

Képviselő-testület

2462 Martonvásár Budai út 13.

+36 (22) 460-004

horvath.balint@martonvasar.hu

Járási Hivatal

2462 Martonvásár Budai út 1.

+36 (22) 569-280

hivatal.martonvasar@fejer.gov.hu

Elérhetőségek és ügyfélfogadás

Kormányablak / Okmányiroda

2462 Martonvásár Budai út 1.

+36 (22) 460-081

kormanyablak.martonvasar@fejer.gov.hu

Forum Martini

+36 (20) 924-9946

kommunikacio@martonvasar.hu

Impresszum

Kommunikáció

+36 (20) 270-5900

csoma.tamas@martonvasar.hu